Mindenki, aki megszületett, szeretetre, családi életközösségre vágyik, ahol biztonságot, megértést, de főleg támogatást kap életcéljai beteljesítéséhez. Mégis sok párkapcsolat és házasság, család megy tönkre azért, mert a benne lévők elnyomják magukban a szeretet minden formáját.
Az a tapasztalatom a vendégeimmel folytatott konzultáció alapján, hogy nagyon sokan élnek évtizedek óta hordozott fájdalmakkal, fel nem dolgozott sérelmekkel, bizonytalanok a jelenüket és a jövőjüket illetően. Ha rákérdezek az életcélokra, sok esetben hallgatás a válasz, vagy a részleges, teljes lemondással találkozom.
A csodavárás is igen szembetűnő, az, hogy sokan a párjuktól várják életük jobbulását, egyenesen úgy viselkednek, mint a kisgyermekek.
A párkapcsolatok 80 %-ra igaz, hogy inkább érdekkapcsolat, mint szeretetközösség. Nem csoda hát, ha konfliktusokkal terhelődik folyamatosan, a pozitív megélések száma még az 30 %-ot sem éri el. A tendencia az, hogy sokan inkább tárgyként használják a párunkat, minthogy életük lelki társaként tekintenének rá. A szimpátiát, a jóindulatot összetévesztik a szeretettel.
Sokan élnek úgy párkapcsolatban, hogy a szeretetcsatornák zárva vannak.
Ennek oka az is, hogy sokan képtelenek egy párkapcsolatban megmaradni, azon dolgozni. Gyakran előfordul, hogy az egyedül vagy párkapcsolatban élők változtatják szexuális partnereiket, akikhez szintén nem kötődnek, a szeretőt szeretetpótléknak használják a pillanatnyi örömérzet elérése érdekében.
Amíg nem szünteted meg az érzelmi blokkokat, nem tudod elengedni a múlt fájdalmait, nem tudod irányítani sikeresen az életedet, a szeretetcsatornák sem fognak megnyílni. Tehát nem leszel képes arra, hogy boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatban élj.
A párkapcsolatod energetikáját kizárólag az befolyásolja, ahogyan megéled önmagad minden nap. Azt tudod belevinni a párkapcsolatba, ami Te vagy.
Sok párkapcsolati konfliktusnál, vitánál hangzik el a “Megváltozom”, “Nem lesz többet ilyen.”, “Ne veszekedjünk többet”, stb. ígéretek. Mindezekből nyilvánvalóan nem valósul meg semmi, mert senki nem tud kifordulni önmagából. A változás, a kapcsolatok gyógyulásának egyetlen útja, ha szembenézünk önmagunkkal.
Tehát nem a párkapcsolatodat, a házasságodat kell felrúgni, nem a váláson kell gondolkodni, hanem önmagadat kell felépíteni. Ami nincs benned, azt nem is tudod a párodnak átadni.
A párkapcsolati viták tehát két lelkileg sérült, alacsony rezgésszámmal rendelkező, szeretetlen és motiválatlan, önbizalomhiányos, disszharmónikus személyiség között jönnek létre folyamatosan, állnak fenn tartósan.
Amely párkapcsolatban vagy házasságban gyermekkel élnek együtt, a helyzet súlyosnak mondható, mert a felek mellett a gyermek is átveszi a negatív energiákat. Sok szülő gyermekének energiavámpírja.
Te is lehetsz minden nap vidám, jókedvű !
Te is lehetsz kiegyensúlyozott, sikeres !
Te is élhetsz boldog párkapcsolatban, házasságban !
Mindez CSAK RAJTAD MÚLIK !
Ne hazudj magadnak tovább !
A valódi önmagad megtalálásához, ezáltal a megfelelő lélektárs behívásához, a párkapcsolatod, házasságod gyógyulásához segítséget nyújtok neked.
Részt vehetsz privát konzultáción, családterápián, kiscsoportos foglalkozásokon. Garantálom, hogy az életed 30 napon belül olyan pozitív fordulatot vesz, melyről eddig csak álmodtál.